2011. január 6., csütörtök

Tiszta lappal

         Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238 000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.

— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád?” - kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette:     — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.


Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfiát.


(The Sower’s Seeds)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése